A gépjárműipar és a motorgyártás fejlődése újabb és újabb igényeket támaszt a turbófeltöltő gyártókkal szemben is a mind nagyobb fajlagos teljesítmény elérése érdekében.
Ennek a nagyléptékű fejlődés eredményeképpen születtek meg a változó geometriájú turbók, melyek napjainkra mindennapossá váltak. Nem is olyan rég óta, egy újabb turbófeltöltéses rendszer az ú.n. két lépcsős feltöltés kezd teret hódítani.
A két lépcsős feltöltésnél mindkét turbót a kipufogógázok hajtják meg, és egy szabályzó rendszeren keresztül mintegy összedolgozva segítik a motort nagyobb teljesítmény és egyenletesebb nyomaték leadására.
Ebben a rendszerben a friss levegő először az “első lépcsős” kompresszorba kerül, amely a légköri nyomás 2-2,5 -szeresére sűríti össze. Majd ez az elősűrített levegő a második kompresszorba jut, amely újabb 2-2,5 -szeresére sűríti össze. Ezután a köztes hűtőben (intercooler) lehűlt levegő, a motor szívósorába áramlik.
A nyomása 4 – 5 -szöröse az atmoszférikus nyomásnak és a hőmérséklete megközelítőleg 20°C-kal magasabb, mint a környezeti hőmérséklet.
A levegő összesűrítésének ilyen módon történő megosztása azt eredményezi, hogy mindkét kompresszor a legmagasabb hatásfokkal üzemel. Valamint az alacsonyabb sűrítési arány mindkét lépcsőben, kisebb forgási sebességeket eredményez. Ennek eredményeként a csapágyazás, a kompresszorkerék, valamint a turbinalapátozás megbízhatósága is javul.